Szexrobot – a szexipar elképesztő vívmánya
Napjaink elképesztő technológiai fejlődése nem csupán az autógyártás, az űrkutatás vagy a mesterséges intelligencia területére korlátozódik, de jóval személyesebb területekre is beszivárog. A sci-fi könyvek szerzői rég megálmodták a jövőt, melyben a robotok úgy néznek ki, mint mi, emberek – ám fogalmuk sem volt arról, hogy az elképesztő fejlődés egyik motivátora éppen a szexipar lesz, mégis a szexrobot az első humanoid áru, amely már legálisan kapható.
Egyelőre maroknyi, ám növekvő számú gyártó igyekszik feldobni az érdeklődők intim magánéletét olyan, szexrobotok által nyújtott szolgáltatásokkal, melyek már fényévekkel meghaladják a hagyományos gumibabák dimenzióját.
Csúcsmodellek a szexrobotok világában
1. Az egyik leghíresebb szexrobot, dr. Sergi Santos által megalkotott Samantha művészi alapossággal lett megalkotva, hogy minél nagyobb örömet szerezzen tulajdonosának.
Ami külsejét illeti, csábítóan valósághű, de ami ennél is jobb, az személyre szabhatósága: válaszható
- a hajszíne,
- mellmérete, mi több,
- az érdeklődési köre is.
Beépített számítógép képes tárolni az együttlét során szerzett tapasztalatokat, így a következő alkalommal ezek tudatában nyújt még jobb teljesítményt. A baba nem csupán beszélgetni tud, hanem beállítástól függően zongorázik vagy énekel is.
Ha gazdája elég ügyes, elélvezni is képes. Különböző, például romantikus, extra rakoncátlan, vagy épp puszta szex módokba kapcsolható. A legújabb frissítésnek köszönhetően - ha gazdája túl agresszíven vagy tiszteletlenül bánik vele - akár nemet is mondhat az aktusra. Ez esetben funkciói elérhetetlenné válnak.
Mindez nem csak terv: a legújabb Samantha-prototípus már létezik. Elképesztő „tudásánál” csak az ára nagyobb. Amint tömeggyártásba kerül, átszámítva nagyjából 1,3 millió forintért lesz megvásárolható.
2. Egy másik csúcsminőségű termék a Harmony 3.0, mely szintén nem kispályás a valódira megtévesztésig hasonlító szexrobotok közt: tökéletesen reagál mind a hangokra, mint a mozdulatokra. Természetesen képes az orgazmusra, sőt, a legfrissebb verzió már önmagát nedvesítő hüvellyel őrjíti meg tulajdonosait.
Beszélgetni eddig is lehetett vele, tudása pedig felteszi az i-re a pontot: nevet a poénokon, ismeri gazdája kedvenc ételeit, filmjeit, de még a születésnapját is.
Ezt a rendkívüli szolgáltatást sem adják ingyen: a mindentudó szexrobot - tudásától függően - 1-4 millió forint közötti összegért lehet az érdeklődőké.
Eszköz vagy társ a virtuális feleség?
A szexrobotok tehát rendkívüli játékszerek, melyek nem csupán tulajdonosuk szexuális vágyait képesek változatos módon kielégíteni, de emberhez hasonlatosan kommunikálnak, pislognak, információkat tartanak fejben, viccet mesélnek, énekelnek, légzést vagy épp nyögést imitálnak.
A szilikonbabák erősen megosztják a közvéleményt, jelenlétük számtalan morális kérdést felvet.
- Vajon megcsalásnak számít, ha valaki szexel egy robottal?
- Vagy az önkielégítés egy formájaként tekinthetünk rá?
- Helyénvaló, hogy emberek mesterséges intelligenciával pótolják az életükből hiányzó társas interakciókat?
- Reális mentsvára ez azoknak az embereknek, akiknek komoly nehézségeik vannak a hagyományos kapcsolatok kialakításában, vagy mindez tovább súlyosbítja a problémát?
- Kialakulhat téves érzelmi kötődés a szexbabák iránt?
Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint igen, amennyiben a kipróbálás szintjéről valaki eljut odáig, hogy a valódi nők jelenléte helyett a robotot nevezi meg társaként. Ebben az esetben a gép öncélú eszközként funkcionál, örömszerzésről már szó sincs. Ez hosszú távon a nők általános tárgyiasítását, és sajnos a feléjük mutatott agressziót is megszilárdíthatja.
A sexrobotok növekvő piaci szegmenssel bírnak
Mindenesetre a gyártók jelentős forgalomnövekedésről számoltak be az elmúlt években. Az üzlet lendületét több tényező is elősegítette: a szexbabák tudása és egész apró részletekig megvalósuló testreszabhatósága mellett a válások emelkedő száma, illetve az, hogy a járványügyi korlátozások hatásaként megjelenő elmagányosodás miatt sokan a szexrobotok kipróbálása mellett döntöttek.
Ian Pearson jövőkutató jóslata szerint 2050-re az átlagemberek többször lépnek szexuális kontaktusba gépekkel, mint emberekkel.
Ha ez nem is válik valóra, minden jel arra mutat, hogy a szexrobotok jelenléte és az arra épülő üzlet hosszú távon meghatározó marad.
Mi a helyzet Magyarországon?
A szexrobotok teljesen új területet nyitottak meg a piacon. A vásárlás lehetőségén túl már a kisebb pénztárcával rendelkezők előtt sincs akadály: Európában is sorra nyílnak meg a babákat is rendelkezésre bocsátó bordélyházak.
2021-ben Magyarországon is bárki kipróbálhatta a szexrobotokat 15 ezer forint körüli összegért, azonban a koronavírus-járvány ennek a vállalkozásnak sem tett jót, a szilikonprostituáltak kuncsaftjai elmaradoztak, így sajnos be kellett zárni a lrgális bordély kapuit.
A belvárosban működő intézmény többféle magas minőségű babát kínált azok számára, akik nehezen ismerkednek, szégyenlősek, vagy egyéb okból nem tudnak vagy nem akarnak hétköznapi kapcsolatot kialakítani. A tulajdonos szerint minden korosztályból sok volt az ügyfél, és az érdeklődők köre egyre csak szélesedett.
Elérhető és nem kevésbé izgalmas alternatívák
Szexbabák
A szerelembabák a 21. század legmodernebb, de az elérhetőbb kategóriába tartozó szexuális játékai: a férfiak számára legtetszetősebb nőtípusok képmására megalkotott műalkotások. Méretben, súlyban, minden apró adottságukban, még bőrük érintésében is valósághűek. Egyedül a mesterséges intelligencia hiányzik belőlük.
Az életnagyságúra felfújható, fekvő testhelyzetű játékszerek mellett Az Angel Sexshop választékában felemelt lábú és kutyapózba helyezkedő szexbaba is várja, hogy átéld vele a mélyebb behatolás élvezetét, de keleti arcvonású, nagymellű vagy épp kövér hölgyet is választhatsz. Rád vár még a szexi finn lány, sőt, ha álmodoztál már egy izgató, szőke nővérkéről, aki föléd hajol… nos, most legfeljebb néhány óra állhat közétek!
Maszturbátorok
Ne hagyd ki a maszturbátorok által nyújtott realisztikus és kirobbanó élményeket sem! A művaginák olyan a mesterien kidolgozott erotikus játékok, melyek a kívül puha, belül stimuláló és érzékien szűk vagina érzetét nyújtják számodra. Különleges belső kialakításuk kirobbanó extázissal ajándékoz meg, sőt, használatukkal az önkontroll is élvezetesen fejleszthető.
Ha az orális szex valósághű alternatíváját keresed, több mint elégedett leszel a Flashlight Turbo Blue ice Thrust-tal: elképesztő hatásfoka három pontban (ajak, nyelv, torok) kényeztető kialakításának, mélyebben található, szűkebb szakaszának és átlátszó borításának köszönhető.
A forradalmi Tenga Egg péniszre húzható, tojásformába rejtett maszturbátor, mely bőrbarát, rugalmas és kellemes tapintású, stimuláló belsővel ötvözve: bár apróságnak tűnik, az élmény mégis észbontó lesz!
Ha pedig számodra a személyes kontaktus a fontos és szeretnél kapcsolódni valakihez, alternatívaként az ismerkedés lesz a megoldás, mely még mindig költséghetékonyabb és nagy valószínűséggel valódibb kapcsolatot eredményez!